Szerencse fiai

Megtalaltam az interneten veletlenul egy cikket, ami par eve jelent meg az Amerikai-Magyar Nepszavaban... Azert jo sok dolog tortent azota.

Szerencse fiai: zöldkártya-lottó nyertesek

Szerzo: Pásztor Ildikó
2007. április 11.

2006 december elejéig lehetett elektronikusan beadni a jelentkezést a DV -2008-as Zöldkártya Lottó Programra. Az Egyesült Államok kongresszusa által jóváhagyott Diversity Bevándorló Vízum Program keretében 50 000 vízum talál gazdára szerte a világban. Magyarországon évente 150-180 nyertes van, akik eldönthetik családjukkal együtt, hogy Magyarországon vagy Amerikában szeretnének-e élni.

Miért éppen Amerika? Esély az angol nyelv elsajátítására? Többféle klíma egy országon belül? Esély elképzeléseid megvalósítására? Munkavállalási lehetõség?

Sok elkeseredett barátom bíztatására, megkerestem pár szerencsés nyertest, hogy bebizonyítsam nekik, hogy a remény hal meg utoljára, nem szabad feladni, igenis bízni kell az álmaikban.

Andrusko Tamás

- Mikor pályáztad meg a zöldkártya-lottót?

- 2000 õszén pályáztam, akkoriban még nem volt online jelentkezési lehetõség. Hagyományos módon egy darab papírra volt feltüntetve a név, lakcím, telefonszám, és a fényképet mellekelve küldtem el. A jelentkezési lap postázása után két nappal, már el is felejtettem, hogy valaha ilyen jellegû dologra mertem vállalkozni. Nem volt nehéz, mivel Magyarországon laktam abban az idõben, és elõtte még soha nem voltam az USA-ban. Fogalmam sem volt arról, hogy milyen az itteni élet, és egyáltalán milyen lehetõségeket rejt magában a letelepedési engedély. Nem sokat gondolkodtam, csak kitöltöttem és elküldtem, mint megannyi nyereményjátékot.

- Mikor kaptál visszajelzést, hogy szerencsés kisorsolt lettél?

- Körülbelül egy évre rá jött a nagy döbbenet. Egy nagy A4-es vastag boríték az USA-ból. Azonnal kibontottam, hogy minél hamarabb a levél lényegéhez érjek. Voltak magyar és angol oldalak. Persze a magyarral kezdtem, mivel az angolt nem értettem. Az adatlap viszont angolul volt, és persze úgy is kellett kitölteni. Szerencsére volt egy ismerõsöm, aki tudott segíteni benne. Egy héten belül vissza is küldtem a címzettnek az adatlapot, ami késõbb visszakerült hozzám, ugyanis nem töltöttem ki két mezõt, az amerikai lakcímet, és egy amerikai szponzort.

- Volt ismerõsöd Amerikában, aki tudott ebben segíteni?

- Sajnos, senkit sem ismertem Amerikában, tehát ugyanúgy kitöltetlenül tudtam volna visszaküldeni az adatlapot, ahogy azt már korábban tettem, aminek persze értelme sem lett volna. Pihentettem az ügyemet, mivel mást nem igazán tudtam tenni. Pár nappal késõbb kiderítettem, hogy az egyik munkatársam rokonai már a 80-as évektõl kezdve Amerikában élnek. Ráadásul már jó pár éve voltak otthon, és pont azon a nyáron tervezték a hazautat. Huhhh!!! Mekkora szerencse - gondoltam. Végre eljött a nap, mikor végre találkozhattam velük. A 30-as éveiben járó hölgy két pici babával érkezett. Egyedül jött, a férjét otthonhagyta. Nagy bátorságra vall. Ráadásul a drága idejébõl szakít valamennyi idõt arra, hogy egy számára ismeretlennek segítsen. Ez nagy dolog manapság. Máig nem hiszem el.

- Mi volt a következõ lépés?

- A következõ lépés az volt, hogy eljött 2001. szeptember 11. Ugye nem kell bemutatnom az idõpontot senkinek? Lesújtó hír mindenkinek! Az én bevándorlási kérelmem pedig folyamatban. Az ikertornyok lerombolásával együtt az én álmaim is összeomlottak. Ráadásul hetekkel késõbb Amerika már háborúban állt Afganisztánnal. Nem hittem, hogy ilyen gondok mellett foglalkoznak majd az én kis ügyemmel. Ennyi volt, sajnos le kell mondanom az egészrõl, gondoltam, mindaddig amíg megkaptam a következõ borítékot: meghívót az Amerikai Nagykövetségre 2002 tavaszán, ahol bepecsételték az útlevelembe a bevándorlási vízumot. Belépés határideje fél év a mai naptól számítva.

- Mikor indultál el a nagy Amerika felé, és milyen elvárásaid voltak?

- Nem sokáig halogattam az utat, pár hétre rá, április elején már a repülõgépen ültem a nagy ismeretlen felé. Nem tudtam mi vár majd rám. Hajtott a kalandvágy, na, meg persze a kerozin is. A kezdet nehéz volt, mint mindenki másnak. Az angolt nem beszéltem, a vasúti forgalom irányítói szakmámat meg nem igazán tudtam hasznosítani a helyi pékségben vagy ott, ahová a sors éppen sodort.

- Miben jelentett elõnyt a zöldkártya?

A zöldkártya kezdetben abban jelentett elõnyt, hogy bármikor hazamentem, vissza tudtam jönni. Jogosítvány, bankkártya, creditkártya szerzését is megkönnyítette.

- Mivel foglalkozol?

- Jelenleg már negyedik éve dolgozom egy ékszereket tervezõ és kivitelezõ cégnél. Aminél persze szintén fontos szerepe van a zöldkártyának.

- Mit szeretnél itt elérni?

- Fontosnak tartom az angol minél magasabb fokra való helyezését, és egy amerikai diploma megszerzését. Ez mind hozzásegít az amerikai társadalomba való beilleszkedéshez.

Zsigrai Orsolya

- Honnan jött az ötlet, hogy pályázz a zöldkártya-lottóra?

- 2001 nyarán egy hónapot töltöttem New York-ban, mint turista. Testvérem és anyukám beadták a zöldkártya-lottóra a jelentkezésüket, és engem is arra bíztattak, hogy próbáljam meg. Miután én korábban két évet töltöttem Angliában, így én inkább oda vágytam vissza. Végül csak meggyõztek, és két héttel a határidõ lejárta elõtt elküldtem a kérvényt. Mindez 2001 õszén történt, aztán elfeledkeztem az egészrõl.

- Mennyi ideig vártál a következõ értesítésig?

- Legközelebb 2002 májusában hallottam a zöldkártya-lottóról, amikor egy montenegrói nyaralásból tértem haza, és egy hatalmas boríték várt rám a postaládámban. Mikor kinyitottam nagy betükkel ez állt benne: CONGRATULATIONS! … Arra gondoltam, valami cég ilyen olcsó módon próbál becserkészni ügyfélnek. Majdnem kidobtam a szemétbe. Aztán figyelmes lettem egy fotóra, ami engem ábrázolt. Ekkor már kicsit gyanús volt a dolog, hisz honnan lenne egy bármilyen cégnek rólam fényképe, gondoltam. Jobban megnéztem, és akkor jöttem rá mi is ez tulajdonképpen.

Miután megkaptam a fent említett nagy borítékot, készülnöm kellett az interjúra. A kisorsolt százezer emberbõl csak 55 ezer kapta meg a vízumot. Meg kellett felelni különféle elvárásoknak, mint pl. az iskolázottság, anyagi hátter stb. Az interjúm 2002 decemberében volt, de csak 2003 június 11-én jöttem ki az Egyesült államokba.

- Ha valaki zöldkártyát nyer, mennyire biztos, hogy azonnal talál munkát?

- Az, hogy van zöldkártyád nem jelent garanciát arra, hogy állásod is lesz, amikor kijössz. Ha feketemunkát vállalsz, azzal kockára teszed a zöldkártyádat. Ha lebuksz, kitoloncolnak az országból, és elveszik a vízumod. Tehát nem éri meg. Kapcsolatok nélkül pedig nagyon nehéz.

Nekem két évembe került, mire kialakítottam azt a baráti társaságot, akikre számíthatok. Nem kergettem nagy álmokat Amerikáról mielõtt kijöttem. Azt tudtam, hogy nem lesz könnyû. Viszont reméltem, hogy 7 év banki gyakorlattal a hátam mögött, fõiskolai diplomával a zsebemben, csak kapok munkát a szakmámban.

Késõbb rá kellett döbbennem, hogy tévedtem. Az elsõ két-három év nagyon nehéz volt. Voltam leltárostól kezdve, ékszer- és kalapüzletben eladón át, Manhattan-i ingatlanbrókerig minden .

- Mennyiben változott meg az életed, azután, hogy zöldkártyát nyertél?

A zöldkártya merõben megváltoztatta az életemet, hiszen otthagytam a magyarországi biztos banki állásomat egy abszolút bizonytalanért.

- Mivel foglalkozol most? Elégedett vagy?

Jelenleg a New York-i önkormányzatnál dolgozom, mint közbeszerzésekért felelõs elemzõ. Lassan négy éve annak, hogy kijöttem. Tudom, sokan azt mondják erre, hogy az semmi. Én mégis azt mondom „hosszú volt ez a négy év”. Nehéz újrakezdeni „gyökértelenül”.

Most, hogy már végre azzal foglalkozom, amit szeretek, megbecsülnek a munkahelyemen, a magánéletem is jól alakul, úgy érzem sikeresen legyõztem a kezdeti nehézségeket. Nem volt könnyû, kaptam sebeket bõven, de így utólag visszatekintve, megérte. Megerõsített ez az elmúlt pár esztendõ.

Dénes Levente

- Mikor pályáztad meg elõször a zöldkártya-lottót?

1996-ban kezdtem el a zöldkártya-lottót „játszani”, és azóta minden évben hûségesen és kitartóan megpályáztam. Emlékszem, még akkoriban a közvetítõ cégekhez küldtem be a kérvényemet. 1999-ben volt az elsõ alkalom, hogy hivatalos címre küldtem be az adataimat közvetítõi díj nélkül. A 2003-as év volt az, amikor már elektronikusan lehetett beküldeni, és ez az év hozta el az én szerencsémet .

- Hol tartózkodtál akkor?

- Én akkoriban az Egyesült Államokban voltam. Édesanyám hívott fel telefonon, hogy egy hivatalos levelem érkezett és a román fordítást elolvasva azt vette ki az egészébõl, hogy lottót nyertem Amerikában. Én persze tudtam rögtön, hogy mirõl van szó de az elsõ reakcióm az volt, hogy megint valami hamis cég próbálkozik újra pénzt kicsikarni belõlem. Késõbb, amikor már kezemben volt a boríték, meggyõzõdtem róla, hogy igenis én vagyok az egyik szerencsés kisorsolt.

- Megváltozott az életed?

- Semmi sem változott meg, ugyanúgy kellett dolgoznom, sõt még adózni is. A különbség csak az, hogy utazhatok Románia és Amerika között, tervezhetem a karrierem és nagyobb biztonságot érezhetek a terveim megvalósításához.

- Volt benned kalandvágy Amerika iránt?

Bennem még mindig ég a nomádság tüze, amióta ismerem magamat, mindig nyugatabbra akartam vándorolni. Gyerekkoromban Németország vonzott, késõbb Ausztrália volt a cél, majd az álomvilágot Kanadától vártam. Mindig jobban vonzott Kanada, mint az Egyesült államok, meg a kedvenc hockey-csapatom is a Montreal . Aztán mégis úgy hozta a sors, hogy Amerikában dolgozhatok. Éltem a lehetõséggel.

- Hová lesz a következõ utad?

- A következõ utam, amin már gondolkodom, az Kelet lesz, Japán.

- Hiszel a csodákban?

- Én inkább a kézzel fogható dolgokban hiszek. Ellenben bízom a szerencsében, de tennünk kell érte.

Bajka Renáta

- Miért éppen amerika? Nyelvtanulás, kalandvágy, munka?

1998-ban jöttem ki úgy, hogy Debrecenben a KLTE-n angol szakos egyetemi hallgató voltam. Másodévesként édesapám látta, hogy nem találom a helyem és a hátam mögött elrendezte a vízumkérelmet, és megvette a repülõjegyet Amerikába, NY-ba. Egy hónapot adott arra, hogy mindenkitõl elköszönjek és felkészüljek a nagy útra. Öt hónapra terveztem az utat, hogy angol nyelvtudásomat javítsam. Itt várt egy ismerõs lány, aki sokat segített, elvitt az általa ismert lengyel babysitter-közvetítõ irodához. Napokon belül találtam egy remek amerikai családot 4 gyerekkel. Az anyuka 27 hónap alatt szülte meg a négy gyereket. A család New Jersey-ben élt egy kisvárosban, hétvégeken a szabadnapomon mindig bementem New York City -be.

- Mi történt az otthoni egyetemmel?

- Idõnként hazamentem levizsgázni az egyetemen, aztán halasztottam, majd megint halasztottam, végül hagytam úszni a sulit a mai napig. Nagyon sajnálom.

- Meddig maradtál a családnál?

3 és fél évig dolgoztam a családnak, aztán egy szeptemberi napon úgy döntöttem, beköltözök New Yorkba. Ott mégiscsak több a munkalehetõség. Beleuntam a babyszitteri munkába, valami mást szerettem volna csinálni.

- Milyen terveid voltak New Yorkban?

- Pontosan 2001. szeptember 9-e volt , amikor összepakoltam, és beköltöztem New York-ba. Rá két napra, mi történik? Lerombolják az ikertornyokat. Jó kis kezdet, gondoltam. Hazatelefonáltam, hogy jövök haza, elegem van. A szüleim arra bíztattak maradjak, mert nagyon nehéz az élet otthon. Nem volt munkám 3 hónapig. Az orosz, lengyel és román baratnõim, segítettek munkát keresni, meg anyagilag. Késõbb találtam munkát, persze megint babyszitterként dolgoztam 2 családnak, s közben a nemzetközi diákvízummal ESL suliba jártam.

Minden energiám ráment a két munkahelyre és a sulira, úgy éreztem magam, mint aki agyilag-fizikailag le van robbanva. Elhatároztam hogy adok magamnak 1 hónapot és ha nem változik a helyzetem, hazamegyek.

- Mi történt ezalatt az egy hónap alatt?

- Még mielõtt letelt az egy hónap, amit magamnak adtam, már a következõ utitervemen dolgoztam, ami Sydney , Ausztrália volt. Már csak pár nap volt hátra a megadott idõbõl, amikor kaptam egy levelet egy helyi fõiskolától NYC-ben, hogy felvettek a fõiskolára. A véletlen folytán rokonokra bukkantam az interneten. Ami pedig a legcsodálatosabb volt, levelet kaptam, hogy kihúztak a zöldkártya-lottón. Ez a három csodálatos dolog mind egyidõben jött. Minden jel arra mutatott, maradnom kell.

- Hogy találtad meg a rokonaidat az interneten?

- Weboldalt akartam csinálni a családi nevemmel, ami elég ritka otthon. Mikor beírtam a keresõbe a nevem, megjelent egy már létezõ oldal. Kutatásom sikeres volt. Egy családfára lettem figyelmes, ahol megtaláltam az apai nagyapámat. Írtam nekik egy emailt, és kiderült, hogy itt élnek Californiában. 1650-ben volt egy közös õsapánk. Volt vára és kutyabõre, a rom a mai napig áll Erdélyben.

Telt, múlt az idõ, a papírügyeim intézõdtek, közben hazamentem. 2003. július 4-én visszajöttem Californiába, ahol megismertem a barátomat, akivel 2006. januárban összeházasodtunk.

... És boldogan éltek, míg meg nem haltak....